Ki is a tenyésztő valójában?

Egy tévhitet szeretnék eloszlatni, mely igen erősen él ma a köztudatban. Sokak fejében a tenyésztő, a tenyésztés fogalma nem teljesen van helyén. Lehet ez félreértésből, tájékozatlanságból, vagy bármely más okból. De kezdjük mindjárt az elején.

A tenyésztéshez nyílvánvaló módon kell egy szuka és egy kan. Könnyen belátható, hogy ennek a minimális feltételnek teljesülnie kell, hogy létre jöjjön bármiféle tenyésztés. De azért a tenyésztéshez ennél jóval több kell. Nem árt, ha van a tenyésztendő fajtával kapcsolatban némi felelősségtudat, fajtaismeret, a standard ismerete és némi genetikai ismeret. A standard határozza meg nagy vonalakban, milyen kritériumok szerint kell tenyészteni, illetve az adott fajta milyen tulajdonságokkal kell rendelkezzen ahhoz, hogy a fajta megfelelő minőségű egyede lehessen. A tenyésztőnek pedig a feladata nem más, mint a fajta nemesítése és nem szaporítása. A fajta nemesítése fogalom pedig a minél jobban a standardban foglaltakhoz közelítő, minél egységesebb, jobb minőségű kutyák létrehozása mind küllemben, mind egészségileg és viselkedésformákat tekintve. Ettől nemesedik egy fajta.

Ez nagy körültekintést és odafigyelést igényel az utódokra ahhoz, hogy tudja a tenyésztő, jó úton jár-e, vagy a párosítás nem hozott megfelelő eredményt a fajta szempontjából. Egy párosításról csak akkor derülhet ki, hogy jó, vagy sem, ha kipróbáltuk. Ez a komoly tenyésztők körében alapszabály. Hiába tökéletes az adott egyed, egy kan, vagy egy szuka, nagyon függ a származásától, vonalától, hogy milyen utódokat fog örökíteni, mennyire lesznek egységesek, jó típusos kiskutyák. Minél hasonlóbb a szülők vonala, és minél jobban közelít a standardhez, annál tökéletesebb utódokra lehet számítani. Ez persze némi beltenyésztést és igen komoly körültekintést igényel. Ezért fontos a kutyák rokonságának, felmenőinek, testvéreinek megismerése is, azok betegségei, hibái, hogy tudjuk, mire számítsunk, mit örökíthet majd az adott kutya, és ez alapján eldönthessük, létrehozzuk-e a párosítást, vagy sem.

Ezért aztán aggasztó az az elterjedt igen téves nézet, miszerint ha valaki tenyészteni akar, elég, ha vesz egy szép szukát és egy szép kant. Majd amíg azok ki nem öregszenek, ezt az egyetlen párosítást ismételgeti. Gondoljuk csak végig: mi van, ha a két vonal, amit vásároltunk, nem passzol? Nem születnek szép, egészséges utódok, vagy egy alomban csak 1-1 kiskutya lesz elfogadható minőségű? Akkor a többi gyengébb minőségű, beteg, vagy betegséget hordozó kölyökkel évekig elárasztjuk a piacot? Majd mások ugyanilyen elképzelések szerint vezérelve ezekkel a kölykökkel tenyésztenek tovább? Ugye belátható, mennyire káros folyamat ez a fajta szempontjából hosszú távon?

De tegyük fel, szuper párt sikerült vásárolnunk. Tökéletes kölykök, nagy siker. Ebből a párosításból kb. 6-8 éven keresztül ontjuk az egyforma genetikájú, egyforma származású kölyköket. Ez sem szerencsés, hiszen a fajta szempontjából túl sok egyed lesz egymás rendkívül közeli rokona, magas lesz a fajta beltenyésztettsége. Ez pedig mindig egészségi, immunrendszeri leromlással jár.

De akkor hogyan tovább? Ki is az igazi tenyésztő?

Az, akinél a szuka van, vagy az, akinél a kan van? Nyílván az a tenyésztő, aki szukát tart. Hiszen ő fogja a kennel nevet kiváltani, nála születnek a kölykök, ő neveli fel őket, ő adja el és ő fogja figyelemmmel kísérni további sorsukat. Ezért az ő felelőssége és feladata olyan kanok felkutatása, akik tenyésztői szempontjainak leginkább megfelelnek, egészségesek. A kan tulajdonosok ezért ilyen értelemben nem tenyésztők, nem felelősek egy alom lehozataláért, minőségéért. Az ő felelősségük odáig terjed, ha tudott, hogy a kan genetikailag öröklődő betegséget hordoz, ne fedeztessenek vele.

Az már azonban a szuka tulajdonos felelőssége, ha nem szűrt, papírok nélküli, ezért ellenőrizhetetlen minőségű kannal fedeztet. Az alom létrejöttének felelőssége az övé. Nyílván a kiskutyákból származó bevétel is, hiszen a költségeket is mind ő viseli. Ezért a szuka tulajdonos a tenyésztő.

A tenyésztő folyamatosan keresgél a kanok között. Figyeli a vonalakat, az esetleg kiszemelt kan korábbi utódait. Ezek alapján mérlegel és dönt egy párosítás létrehozásáról. Esetleg egy-egy jobban sikerült kölyköt visszatart tovább tenyésztésre, akár úgy, hogy magánál tartva, akár úgy, hogy tenyésztői szerződéssel eladva. Majd ehhez az új kiskutyához újabb kanokat keresve újabb almokat hoz le. Ha szép kan kiskutyája lesz, esetleg azt minősítteti, megszűreti betegségekre, majd ezután fedeztet csak vele. Ez nagyon nagy munka és elhivatottság. Kell hozzá a fajtával szembeni rajongás, hogy fajta szempontjából tudja döntéseit meghozni.

Tehát a fentiek alapján könnyen belátható, hogy a tenyésztőt a szaporítótól egy alapvető dolog különbözteti meg, mégpedig a MOTIVÁCIÓ. A tenyésztő a fajta szempontjait tartja szem előtt, elsősorban a fajta érdekeit mérlegelve hozza meg döntéseit, míg a szaporító saját anyagi, egzisztenciális, illetve érvényesülésvágyból fakadó érdekeit helyezi mindig előtérbe. Nála nem számít, mi lesz a fajtával 10 év múlva. Nem fontos, hová kerülnek a kölykök és milyenek lettek. Ez az irányultság aztán meghozza gyümölcsét és sajnos nagyon erősen rányomja bélyegét az adott fajtára is. Számos fajta eme felelőtlen szaporítói tevékenységnek köszönheti jelentős leromlását.

Eredetileg talán boston terrier lett volna. De helyette egy roncs lett belőle...

Hogyan születik a tenyésztő?

A dolog általában úgy kezdődik, hogy az embernek lesz egy kutyája, akit nagyon szeret. Aztán szép lassan elkezdi szeretni az egész fajtát, mert rájön, hogy az a fajta kutya a legszebb és legjobb kutya a világon. Nem túlzás, ez az összes kutyánál így van. Aki nem így áll hozzá, sosem lesz tenyésztő.

Aztán kíváncsiságból elmegy kiállításokra, fajta találkozókra, ahol megismeri a fajta többi egyedeit is és szép lassan felismeri, hogy az övénél sokkal szebbek és jobbak is vannak ebben a fajtában. Felmerül benne a vágy, de jó volna számára is egy ilyen nagyon szép és okos kutya. Ennek érdekében még többet jár kiállításokra, még jobban beleássa magát a fajta minden részletébe. Megismeri a fajta színe-javát, a fajta iránti elvárásokat, tenyésztőket, a standard kis- és nagybetűs részeit, a fajtát terhelő betegségeket, és azokat az apró fortélyokat, szabályokat, amiket írva és mondva sem lehet megtalálni.

Díjnyertes amerikai cocker spániel.

Kellő ismerettel és tapasztalattal a háta mögött felébred benne a tudás iránti tisztelet, és az érzés, hogy hiába keresgéli, még mindig nem találta meg a tökéletes kutyát, és elhatározza, hogy ő bizony megpróbál közelebb jutni a tökéleteshez, ő jobbat és szebbet fog tenyészteni, mint elődei, erősen él benne az elszántság, hogy megmutassa a világnak, milyen is az igazi, küllemben is jellemben is a fajtáját méltán képviselő kutya.

Ha áldozunk egy kis időt a tenyésztővel való beszélgetésre, hamar kiderül a kiskutyák mögött rejlő érdekeltség, a fajta ismerete,szeretete és a hozzáértés. Így már sokkal könnyebben eldönthetjük, bízhatunk-e jövendőbeli kiskutyánk származásának minőségében, egészségében, vagy saját érdekünkben álljunk tovább. Nyújt-e a tenyésztő személye egyfajta garanciát arra, hogy azt kapjuk, amit valóban szeretnénk. Ez azt hiszem, megéri mindenkinek a pillanatnyi többletráfordítást.